head
headkép

Események

Galéria

Románia-Szerbia 2016.június 27- július 1.

Ötnapos utazást szerveztünk a vajdasági idegenvezető, Faragó Zoltán segítségével Dél – Erdélybe és Szerbiába. Temesvár és a 100 évvel korábbihoz képest megkopott monarchia-beli fürdőhely, Herkulesfürdő nevezetességeivel ismerkedtünk.

Szerbiai utunk egy izgalmas és emlékezetes dunai hajóúttal kezdődött. Orsovától közlekedtünk hajóval a Kazán – szorosba, majd visszafelé a Vaskapunál léptünk Szerbia területére. A látvány lenyűgöző volt, bár hideg eső kísérte utazásunk egy részét. Az eső miatt Galambócból és a Vaskapu szerkezetéből is alig láttunk valamit. Aztán a többi látnivaló kárpótolt minket. Beutaztuk Belgrádot (láttuk a nándorfehérvári ütközet eseményeit – F.Z. bemutatásában), jártunk Zimonyban, a szendrői várban, Versecen, és szíves vendéglátást élvezhettünk Székelykevén és Tóthfaluban.

A tóthfalui Szabó Dénes Egyesülettel azóta felvettük a kapcsolatot, együttműködési szerződést kötöttünk velük.

Emlékezetes lesz mind a 46 résztvevő számára ez a kirándulás.

« vissza

Galéria:


Dunai hajózás

Nándorfehérvári emlékhelynél

Szendrő várában

Versec várában