head
headkép

Események

Galéria

VERSMONDÓ VERSENY 2018.november 17.

A 21. versmondónkat tartottuk meg ezen a napon a Katolikus iskolában, ahol eddig az ilyen rendezvényen még nem látott mennyiségű érdeklődő jelent meg.

VERSELŐNK 78 fő volt, köztük 10 személy a SZÉPKORÚAKAT képviselte. (Őket először hívta versenyezni a mi egyesületünk.)

SOMOGY és TOLNA megyén kívül ERDÉLYBŐL két vendégcsapat érkezett: a BIHAR megyei KÖRÖSTÁRKÁNY küldöttsége és a KÉZDIVÁSÁRHELYI Petőfi Sándor Gimnázium SZERETETISKOLÁJAnak tanulói. Rajtuk kívül a horvátországi ÚJBEZDÁN verselői voltak jelen.

Megnyitónk műsorszámait is a vendég gyerekek szolgáltatták. A megye és a város kulturális vezetői is megtiszteltek minket köszöntésükkel.

Sok ajándékkönyvet és oklevelet adtunk a legeredményesebb résztvevőknek, és minden versmondónk emléklapot kapott. SZÍNVONALAS előadásokat hallhatott, aki velünk volt ezen a délelőttön.

A versmonó verseny díjazottjai

3 – 4. OSZTÁLYOSOK

  1. Ötvös Dániel                      3. o.  Pincehely
  2. Kelemen Zsanett               3. o.  Kézdivásárhely
  3. Göncz Gréta Georgina      3. o.  Homokszentgyörgy
  4. Miletics Péter István          4. o.  Öreglak
    Különdíj: Gyulai Viktória     2. oKöröstárkány

 

5 – 6. OSZTÁLYOSOK

     1. Karnis Csongor                 6. o.    Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola

     2. Bálizs Izabel                      6. o.    Nagyboldogasszony Római Kat. Gimn.

     3. Bóna Kinga Linett              5. o.    Berzsenyi Dániel Tagiskola

     4. Takács Karola                    6. o.    Barcs, Arany János Á. Iskola

         Különdíj: Niklai Bence        5. o.    Öreglaki Ált. Iskola

 

7 – 8. OSZTÁLYOSOK

      1. Puskás Cynthia Laeticia 8. o.    Kézdivásárhely, Petőfi S. Gimn.

      2. Borcsa Zsombor                7. o.    Kézdivásárhely, Petőfi S. Gimnázium

     3. Demeter Kristóf                  7. o.    Öreglaki Ált. Iskola

     4. Rapkai Réka                       7. o.    Barcs, Dráva Völgye Szakgimnázium

        Különdíj: Niklai Dániel           8. o.    Öreglaki Ált. Iskola

 

9 – 12. OSZTÁLYOSOK


     1. Baranyi Liána                    10. o.  Marcali Berzsenyi Gimnázium

     2. Andi Patrik Bence             10. o.  Kaposvár, Eötvös Loránd M. Szakk.

     3. Bunford Péter                    12. o.  Kaposvár, Munkácsy Gimnázium

     4. Bruckner Dániel                12. o.  Kaposvár Munkácsy Gimnázium

        Különdíj: Varga Ádám        11. o.  Kaposvár, Munkácsy

 

SZÉPKORÚAK VERSENYE

    1. Kiss Jánosné                                Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete

    2. Németh Jánosné                          Frézia Egyesület Toponár

    3. Bózsa Sándorné                           Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete

    4. Patak Józsefné                             Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete

        Különdíj: Mauck Károlyné             Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete


 

« vissza

Galéria:


Megnyitó

Középiskolás versmondó

Versmondó

Versmondó a "szépkorúaknál"

Oklevél a kicsiknek

Kézdivásárhelyiek